Ennek is ideje lesz már egy posztot szentelni. Az északi népekről lesz tehát szó a továbbiakban, akik ugye a nyelvrokonaink, nem bizonyítottan időnként nyers halat esznek, meg el van nevezve az országukról egy vodka. Ám félre most mindezzel (hé, a vodka marad!) ugyanis most Finnország második számú büszkeségéről, (a Linuxosok most elégedjenek meg azzal, hogy Linus Torvalds a 3. helyre szorul, majd igyekszem mozgósítani Zselét, hogy ne érezzék rosszul magukat) a Nokiáról fogom kifejteni a gondolataimat. Nem, nem a Nokia-dobozról, hanem úgy általában a cégről. Most felejtsük el azt, hogy baromi régi (Connecting People since 1865), és szorítkozzunk a személyes emlékekre. A telefonjaik olyanok, mint a Zsigulik. Nem, nem műbőr-szagúak, nem is imbolyognak az úton és nem is zabálják a benzint. Arról beszélek, hogy akinek egyszer volt, az vagy örökre megszereti, vagy örökre megutálja őket. Nekem például az első mobilom egy Nokia 3310-es volt, és a szüleim is Nokiával kezdték. Ők azóta is arra esküsznek, nekem közben volt LG-m, Sony Ericsson-om, jelenleg pedig egy Samsung tulajdonosa vagyok.
Ideje azonban elgondolkodni azon, hogy mit nyújtott a régi Nokia, és mit nyújtanak a mai Nokiával szemben riválisai. Hiába többszöröződnek minden negyedévben az Apple bevételei, vagy a Google eladásai, a Nokia a saját szegmensében verhetetlen. Ami mégis a csökkenését okozza, az ennek a szegmensnek a népszerűségvesztése. Az iPhone és a tengernyi Androidos készülék arra kényszeríti a mindig is professzionális kommunikátorokat gyártó finn vállalatot, hogy számukra ismeretlen, ingoványos területre lépjenek, ráadásul hátrányból indulva. Nem lehet persze azt mondani, hogy a Nokia szégyent hozna nevére (a Symbian kiiktatásával lassacskán magukra találnak a MeeGo mentén), egyszerűen a készülékeik az okostelefonok közt is főként kommunikátorok maradnak.
Konklúzió
Elmondom, mit értek ez alatt. Ha én Bear Grylls lennék, aki naponta veszi be magát élhetetlen vidékekre, jetiket fejel le és hó/homokviharokat fúj el, akkor egy Nokiával a zsebemben lennék legboldogabb. Nem a hardverhuszár, éllovas Android-ketyerékkel, és nem is a szimplán nagyonjó Szifonnal (amúgy az amerikai katonák tömegesen hordják mindkettőt a közel-keletre, szóval nem lehetnek olyan rosszak). A Nokia eszközei mindenhol ott vannak, lefedik mind a GSM, mind a CDMA és WCDMA-hálózatokat, az ő telefonjaikban a legjobb a rádió, van rajtuk gyári térképszoftver, és még sorolhatnám, minden, ami ahhoz kell, hogy akár a vadonban is életben maradhassak és hírt adhassak magamról. A népnek ma már nem ez kell, hanem 4G, gigahertzek meg pixelek, de igazság szerint a Nokia ugyanaz maradt, az igények változtak csak. Idővel meglátjuk, hogy muzsikálnak a MeeGo-s készülékeik, később pedig azt is, miként bizonyít rajtuk a Windows Phone.
